Sokáig nem volt új bejegyzés az oldalon, ám a nyár alkalmából visszatér(het)tem és hoztam egy nem is akármilyen makettet.
Az utóbbi időben rettenetesen elhanyagoltam a blogot. Hónapok óta nem volt frissítés, semmilyen életjelet nem adtam arról, hogy él a blog. Ebben az időben nem is csináltam egyátalán maketteket, amit kifejezetten sajnáltam, mert ez végre egy olyan hobbi, amit szívesen csinálok és szinte mindenki csodálattal fogadja a "műveimet".
Többnyire azért nem tudtam maketteket készíteni, mert :
1. elkezdtem jobban foglalkozni Magic The Gathering gyűjtögetős kártyajátékkal, és aki játszik vele esetleg az tudja, hogy nem kevés időt/pénzt emészt fel.
2. Mivel kolis vagyok, ezért ott nemnagyon tudtam vele foglalkozni, másrészt jóval több időt fordítottam a lányokkal/fiúkkal a csocsóra benn a koliban és remélem ez mentő körülmény lehet számomra, aki esetleg hiányolta volna a post-okat az elmúlt időben.(SzVSZ ezen emberek száma nagyon kevés lehet :)
Régebben ígértem (az egyik szavazásom/posztom szerint is), hogy teszek ki más oldalakról is maketteket, hogy aki nem ért ehhez, lássa, hogy milyen makettek vannak vagy csak szimplán érdekli őt a téma vagy ő is csinálna, de nem talál maketteket. Ám ha valaki visszaolvassa azt a kevés posztot,amit írtam, az láthatja, hogy egy ilyen post sincs. Így visszagondolva, én egy ********-nak tartanám magam, amiért nem tetten ki egy ilyen post-ot se. Szerintem ez olyan, mintha egy népszerű gamer magazin azt ígérné, hoyg csökkenti a lap árát, de mégse teszi meg. :-)
Na jó, ez nem annyira drámai volt, hogy nem történt meg, de szerintem ha valaki ígér valamit, azt jó lenne ha betartaná. Nem tudom, hogy ezt valaki sajnálta-e, hogy nem volt efféle tartalmi frissítés, mivel kevés visszajelzést kapok vissza, eddig max. a szavazásokból láthattam, hogy mit gondolhatnak a kedves olvasók a TPB-ról. De most ezen próbálok/szeretnék változtatni...
A közeljövőben megpróbálok újdonságokat varázsolni a blogba. Először kreáltam egy vadiúj, csak a blog számára kialakított e-mail címet azzal a céllal, hogy ide lehet a küldeni a bloggal kapcsolatos észrevételeket, visszajelzéseket, ötleteket, stb...Másodjára megpróbálok -változó rendszerességgel- máshonnan is belinkelni maketteket, ha már 1x megígértem...
A távolabbi közeljövőben további újításokat szeretnék eszközölni, de most (újra)kezdésnek -véleményem szerint- ennyi elég lesz, egyenlőre váro(gato)m az e-mail-eteket a totya.papercraft@gmail.com címre.
Ez a poszt kivételesen hosszúra sikerült, a vadiúj makettemet egy külön post formájában kívánom prezentálni. Totya #08